Közzétette szombat reggelre az ukrán haderő az orosz inváziós sereg állítólagos veszteségeit. A konfliktus elején úgy tűnt, nagyjából reális számokat közölnek, de a mostani veszteségszám már extrém magasnak tűnik.
Egész éjjel heves harcok dúltak az ukrán főváros, Kijev körül, folyamatos volt a fegyverropogás a közel hárommilliós település térségében. Zelenszkij elnök még mindig a frontvonalakat járja, hogy a katonákat bátorítsa. Az ENSZ BT elítélő határozatát Oroszország megvétózta. Ma további szankciók jöhetnek Oroszország ellen, Putyin elnököt és Lavrov miniszter kitiltották több országból is. Ezek az éjszaka legfontosabb eseményei.
Számos orosz vagy oroszbarát felhasználó dühöng azon különféle közösségi oldalakon, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás egyik legnagyobb hibája, hogy nincsenek felkészítve megfelelően az inváziós erők az elfoglalt területek megtartására. Sokan azt kifogásolják, hogy az orosz vezérkar eleve túl naivan állt hozzá a „testvérnép” ukránokhoz, akik látványosan nem tekintik felszabadítóknak az orosz haderőt.
Az orosz haderő sokkal nagyobb és jobban felszerelt, mint az ukrán, másfél napnyi háború után úgy tűnik viszont, hogy az ország kevesebb, mint 5%-át ellenőrzik még csak az oroszok. Egyes vélemények szerint ez azt igazolja, hogy az orosz haderő rosszul teljesít, Ben Wallace brit védelmi miniszter szerint a támadó sereg már egyenesen kudarcot vallott. Tényleg a vártnál gyengébb az orosz invázió? Van esélye az ukránoknak? Nézzük a tényeket.
Benyomultak az orosz páncélosok Kijev külvárosába, a harcjárművek a város központja felé tartanak. A helyi lakosok folyamatosan töltik fel a videókat az orosz invázióról. Úgy tűnik, egy háborús bűnt is sikerült lencsevégre kapni. Figyelem: felkavaró képsorok.
Nagyon úgy néz ki, hogy az ukrán lojalistákra nézve legrosszabb forgatókönyv kezd el megvalósulni az orosz invázió kapcsán. Az orosz ballisztikus- és cirkálórakéta-támadások ellen gyakorlatilag védtelen az ország, az ukrán légierő lényegében megsemmisült, és úgy tűnik, a szárazföldi invázióval szemben is minimális eddig az ellenállás. Ha minden így folytatódik, gyors orosz győzelemmel fog zárulni a ma hajnalban elindult invázió.
Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy máris leszerelték Ukrajna légvédelmét és reptereinek katonai infrastruktúráját. Azt is közölték: az ukrán határőrség nem vette fel a harcot az orosz katonákkal.
Moszkvába utazik szerdán Mohammed Hamdán Daglo "Hemedti", a szudáni katonai vezetés kettes számú vezetője, aki atommeghajtású tengeralattjárók fogadására alkalmas vörös-tengeri támaszpont építéséről tárgyal majd. Vlagyimir Putyin ma a Haza Védelmezőjének Napja alkalmából tartott beszédében kijelentette, hogy Oroszország továbbra is nyitott a diplomáciára, de tovább erősíti haderejét.
Az orosz kormány egyre jobban ködösít a hétfőn, Ukrajna területére történt behatolásról, most már vezető politikusok állítják, hogy nem is lesz semmilyen békefenntartó misszió, csak ha explicit kéri ezt a szakadár területek vezetése. Orosz katonák pedig elmondásuk szerint egyáltalán nem is tartózkodnak Ukrajna területén.
Hamisak az orosz csapatkivonásról szóló hírek, az igazság az, hogy 7000 katonát vezényeltek az ukrán határ térségébe az orosz katonai vezetők – állítja egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő a CNN-nek.
Nemhogy nem vonultak el teljesen az oroszok az ukrán határ térségéből, hanem egyes alakulatok még közelebb is vonultak az ukrán határhoz és „tüzelőállásba helyezkedtek” – mondták amerikai tisztségviselők az ABC Newsnak.
Szinte egy olyan orosz csapatösszevonásról szóló hírt sem lehet olvasni a nyugati sajtóban, melyben nem emlegetik a Fehéroroszországban, a Krímben vagy éppen Karacsevnél észlelt, orosz Iszkander-rakétarendszereket, mint egy különösen veszélyes, fenyegető eszközt. Ezek a szállítójárműről indítható rakéták első látásra talán nem is tűnnek olyan veszélyesnek, mint mondjuk egy Topol vagy egy Szarmat, de ez az összevetés több szempontból is téves. Nézzük, mit tudnak az orosz Iszkander-rakétarendszerek és miért jelentenek különösen nagy veszélyt Oroszország ellenségeire, így esetlegesen Ukrajnára nézve.
Boris Johnson szerint van remény az egységes nyugati fellépésre az Ukrajna elleni orosz invázió esetén. Kedden megjelent írásában a brit miniszterelnök ugyanakkor alig burkolt utalásokat tesz arra, hogy a nyugati országok között nem teljes a nézetazonosság a Moszkva elleni szankciók ügyében, és London emiatt nyomást gyakorol szövetségeseire.
Oroszország légi és vízi célpontok semlegesítésére irányuló hadgyakorlatokat folytatott a Fekete-tengeren, miközben az Egyesült Államok két hadihajót küldött a térségbe - írja a Newsweek.
Három orosz Szu-35SZ típusú harci repülőgép kísért egy amerikai B-52H hadászati bombázót, amely megközelítette Oroszország légterét a Csendes-óceán felett - közölte vasárnap az orosz országos védelmi parancsnokság központja.
Hamarosan nyilvánosan is bemutatja Oroszország legújabb páncélozott katonai járműveit, egy, az úgynevezett "Bumeráng"-platformon alapuló gyalogsági harcjárművet és egy páncélozott szállító harcjárművet.
Hamarosan új távcsöves önöltőpuskát rendszeresít az orosz haderő; a Kalasnyikov-konszern által fejlesztett eszközt még Vlagyimir Putyin is kipróbálta. A National Interest most publikált egy cikket, melyben szemügyre veszik az új fegyver képességeit.
Közleményében a Fehér Ház részletezte: az ukrajnai konfliktusról és egyéb regionális, illetve globális ügyekről egyeztetett kedden, telefonon Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A független orosz bloggerekből álló Conflict Intelligence Team (CIT) nevű csoport hatalmas méretű orosz katonai tábort fedezett fel mintegy 170 kilométerre az ukrán határtól, az oroszországi voronyezsi területen - számoltak be ukrán hírportálok a csoporttól kapott információkra hivatkozva.
Aggodalmát fejezte ki Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Kelet-Ukrajnában növekedő feszültség miatt. Hozzátette: Moszkva aggódik amiatt, hogy Ukrajna „provokatív cselekményt hajt végre, amely háborúhoz vezet.” Később kifejtette, nem orosz-ukrán háborúról beszélt, hanem a kelet-ukrajnai harcok kiújulásától tart.